Emlékezetünk eltér a valóban megélt tapasztalatunktól. A csúcs-vég szabály egy olyan heurisztika, amely megváltoztatja a megtörtént eseményekre vonatkozó emlékeinket.

Az határozza meg, hogy milyen emléket őrzünk egy múltbeli dologról, hogy mit éreztünk az esemény csúcspontján, illetve a legvégén.

Erre az egyik legerőteljesebb példa a szülés. A gyermek megszületése olyan mindent elsöprő pozitív élmény, amely elhomályosítja a megelőző fájdalmas folyamat emlékét.

Egy elmúlt esemény értékelése az emlékek pillanatfelvételeinek súlyozott átlaga, ugyanúgy, mint egy filmnél. Nem számít az esemény hossza, csak a különleges pillanatok száma. 

Amikor egy hosszabb ideig tartó kellemes szerelmi kapcsolat szakítással végződik, többnyire a fájdalmas, keserű elválás emléke marad meg inkább a partnerek emlékezetében.

Az emberek az intenzív érzelmi állapotban megélt élményekre sokkal inkább emlékeznek, mint a mindennapi, átlagos történésekre.

Fontos tudni, hogy ennyire meghatározó számunkra, hogy egy esemény kelt-e bennünk erőteljes érzelemhullámokat és az is, hogy hogyan zárul.

Azt is fontos megjegyezni, hogy emlékeinkben nem időarányosan, hanem érzelemarányosan. őrizzük életünk részleteit. Ily módon korántsem tekinthetjük racionálisan dokumentáltnak az életünket.

Hogyan kezeljük ezt a heurisztikát?

Igyekezzünk sokkal pontosabban megőrizni és felidézni a megélt eseményeket.

Mielőtt értékelünk valamit, válasszuk szét azt, ami rendben volt, és ami nem, így árnyaltabb és korrektebb lesz a megítélésünk.

Adjunk nagyobb hangsúlyt pozitív, de kevésbé intenzív történéseknek az életünkben.

A csúcs-vég szabályt alkalmazzuk tudatosan annak érdekében, hogy önmagunkat vagy másokat jó dolgokra motiváljunk. Például köszönjük meg egy nehéz nap végén munkatársunk segítségét.