A diktátor játék annak bizonyítására képes, hogy az embereket nem csak a pénz érdekli, hanem az is fontos számukra, hogy másokról gondoskodjanak és örömet okozzanak nekik.

A diktátor játék az emberek altruista viselkedésének feltérképezése érdekében kialakított tapasztalati játék. 

A játék lényege, hogy az egyik játékos kap 100 egységnyi pénzösszeget.

A feladata az, hogy eldöntse, megtartja-e az egészet magának, vagy ad belőle egy számára ismeretlen játékosnak annyit, amennyit gondol.

Az eddigi kísérletek eredménye azt mutatja, hogy emberek 64%-a megosztja másokkal a pénzét. Közülük 17% teljesen igazságosan megfelezi azt a másikkal.

Mindössze 36% tartja meg magának a teljes összeget, pedig ez utóbbi lenne a közgazdasági szempontból racionális viselkedés.

A másik személynek felajánlott összeg átlagosan 28 egységnyi.

A diktátor játék mellett a másik híres kísérlet az ultimátum játék.

Ebben is az egyik játékos rendelkezhet 100 egységnyi pénzösszeg felett, azaz megtarthatja, vagy felajánlhatja egy részét.

Itt azonban a páros másik tagja is dönthet, méghozzá arról, hogy elfogadja-e az ajánlatot, vagy sem.

Ha elfogadja, akkor a felajánlott szétosztás szerint megkapják mindketten a pénzüket.

Ellenben, ha nem fogadja el, akkor egyikük sem kap semmit.

Az önérdekkövetés elméletére épülő közgazdaságtan szerint a második tagnak minden felajánlást el kellene fogadnia, hiszen „kap valamit”.

Ennek ellenére a kísérletek azt mutatták, hogy 20 pénzegységnél alacsonyabb értékű” ajándékot” nem fogadnak el az emberek, mert méltatlannak és igazságtalannak érzik.

Az önzést akkor is büntetik az emberek, ha ezzel önmaguknak is pénzügyi hátrányt okoznak.

A játékban a másik tag számára felajánlott összeg átlagos értéke 40 pénzegység.

Az eredeti diktátor játékot Daniel Kahneman találta ki 1986-ban de az általánosan elterjedt változatát Robert E. Forsythe dolgozta ki 1994-ben.