A birtoklási hatás azt jelenti, hogy egy terméket értékesebbnek tartunk annak piaci érténél pusztán azért, mert mi birtokoljuk.

Az IKEA hatás arra a jelenségre utal, amikor azért tartunk valamit a piaci értékénél többre, mert a mi munkánk van benne.

Az amatőr alkotók például ugyanolyan értékesnek tartják a saját műveiket, mint a művészekét.

A hatás a nevét a jól ismert svéd bútoráruházról kapta, ahol a bútorok többségét a vevőknek otthon kell összeszerelniük.

Az IKEA hatás azért működik, mert az embereknek szükségük van arra, hogy bizonyítsák ügyességüket, tehetségüket, azaz kompetenciájukat. Ez pedig növeli az önértékelésüket és a személyes hatékonyságuk érzetét.

Azért értékeljük magasabbra azokat a dolgokat, melyekben sok munkánk van, mert értékesnek tartjuk saját erőfeszítéseinket és úgy gondoljuk, hogy ezeket „jól meg kell fizetni”.

Az emberek többsége szeret alkotni. Ide tartozik egy finom étel elkészítése, vagy a fal kifestése, vagy valami új készség elsajátítása.

A fizikai tevékenységek mellett a szellemi alkotások is hasonlóan működnek. Az emberek fontosnak tartják a saját ötleteiket, terveiket, mind a magánéletükben, mind a munkájukban.

Az alkotás öröme mellett ilyenkor biztosak abban, hogy értéket hoznak létre és ez kifejezetten jó hatású a mentális egészségükre.

Az alkotó típusok, akik hisznek a saját hatékonyságukban, jobban kezelik a kihívásokat, hamarabb helyrehozzák a hibákat és ellenállóbbak a stresszel, depresszióval szemben.

Mire érdemes figyelni?

Amikor el akarunk adni egy olyan terméket, amelyben sok munkánk van, akkor óvakodni kell a birtoklási hatásnál már említett irreális árazástól.

Egyre több IKEA típusú ajánlattal találkozunk. Érdemes megvizsgálni, hogy ezek valóban jobb ajánlatot jelentenek-e, vagy csak kihasználják ezt a hatást.

Nem szabad a túlzott magabiztosság csapdájába esni és olyan feladatokba fogni, amelyekhez nincs meg a kellő szakértelmünk.

A munkában és a magánéletben is reálisan kell értékelnünk saját ötleteink és terveink értelmét és megvalósíthatóságát.

Csak azért, mert sokat „agyaltunk” egy bizonyos dolgon, vagy sokáig „dédelgettünk” egy tervet, nem biztos, hogy érdemes ragaszkodni hozzá. Képesnek kell lenni arra, hogy belássuk, ha nem észszerű a megvalósítása.