A kölcsönösség rendkívül fontos közösségi összetartó erő, amely általánosságban a tagok közötti szívességek viszonzására vonatkozik.  A viszonzás az egyik legelemibb társadalmi etikai norma.

Egyenrangú tagokból álló csoportokon belül sokféle anyagi, erkölcsi, érzelmi viszonossági kapcsolat jön létre. Ezek a kapcsolatok a bizalomra épülnek és természetes mindenki számára, hogy amit kapott valamikor, valakitől, azt igyekszik visszaadni egy adott személynek, vagy a közösségnek.

A viszonzás nem mindig egyenlő értékek cseréje, de soha nem cél az egyoldalú „nyerészkedés”.

Sok mindent adhatunk egymásnak és kaphatunk egymástól. Például adhatunk és kaphatunk tanácsot, kenyeret és simogatást is.

A kölcsönösség elvének segítségével tudjuk építeni közösségi kapcsolatainkat.

Például, ha meghívunk valakit egy születésnapra, vagy más hasonló eseményre, valószínűleg ő is viszonozni fogja egy hasonló meghívással, mert senki sem szeret „tartozni”.

Ha valami különleges, személyre szabott ajándékkal lepjük meg ismerősünket, jó esélyünk van rá, hogy mi is hasonlót kapunk tőle.

Természetesen figyelembe kell venni, hogy az emberek nem egyformán reagálnak ezekre a kezdeményezésekre. Vannak, akik a jót rosszal viszonozzák.

Őket ki kell zárnunk a közösségünkből és az életünkből is – amennyiben mód van rá -, mert csak rombolni fognak, nem építeni.

A kölcsönösség negatív irányban könnyen átmehet egy „adok-kapok” helyzetbe, amit a lehető leghamarabb meg kell állítani, mert az idő előrehaladtával egyre veszélyesebb csapdává válik.

Mint sok más jelenség az életben, a kölcsönösség és viszonzás is csak akkor járul hozzá az emberek boldogulásához, ha jó dolgokra és jó értelmezésben használjuk.

Jegyzet: A viszonzás vágya