Utólag gyakran úgy gondoljuk, hogy az események valójában úgy alakultak, ahogy mi előzetesen véltük. Gondoljunk arra hányszor hallottuk már életünkben az „én megmondtam előre” mondatot.
Utólagos bölcsesség hatásnak hívjuk azt a jelenséget, amikor az eredeti gondolatunkra vonatkozó emlékünket megváltoztatja egy új információ. Azaz úgy emlékszünk, hogy mi mindig is úgy gondoltuk, ahogy az utólag kapott új információ igazolja.
Ez a gondolkodási torzítás megváltoztatja bizonyos események bekövetkezési valószínűségének percepcióját. Úgy állítva be ezeket, mintha megjósolható lett volna a bekövetkezésük.
Számtalan tudományos kísérlet bizonyította, hogy emlékeink folyamatosan változnak, és bármilyen benyomás hatására könnyen módosulnak.
Amikor egy régi eseménnyel kapcsolatban új információkat hallunk, akkor ezeket beépítjük a saját emlékünk „hézagaiba”, így tesszük értelmezhetőbbé azokat. Amennyiben ezek az új információk nem felelnek meg a valóságnak, akkor többé már a mi emlékünk sem.
Hatására túlbecsüljük azt a képességünket, hogy meg tudjuk jósolni bizonyos dolgok bekövetkezését. Emiatt előfordulhat, hogy túlzott kockázatot vállalunk, vagy éppen ellenkezőleg túlzott szorongások és félelmek rabjai leszünk.
Az utólagos bölcsesség hatás megváltoztathatja tényszerű emlékeinket. Ez a magánéletben és a munkánkban is hibákhoz, félreértésekhez és konfliktusokhoz vezet.
A jogi döntéshozatal is sokszor küzd azzal a problémával, hogy utólag bizonyos dolgok teljesen egyértelműnek tűnnek. Orvosi műhiba pereknél például gyakran felmerül az a vád, hogy az orvosnak tudnia kellett volna előre, mi fog történni.
Az utólagos bölcsesség hatás az elérhetőségi heurisztikában és a z általánosításban gyökerezik.