35. Akaraterő és önkontroll

Self-control
A viselkedéstudomány alapvető megállapításai közé tartozik, hogy az önkontroll terén sok hiányossággal küzdünk.

Pedig a pszichológusok szerint az egyik legfontosabb személyes tulajdonság, ami előre jelzi a sikert, az akaraterő !

Érdekes módon, amikor az embereknek rangsorolniuk kell értékes tulajdonságaikat, az akarterő és az önkontroll erősen lemarad például az őszinteség, kedvesség és kreativitás mögött.

Ez sajnos azt támasztja alá, hogy nem kezeljük a helyén ezt a két – az életünkre meghatározó befolyással bíró – személyes tulajdonságot.

Valószínűleg másokban sem keressük, vagy értékeljük őket és ennek következményei vannak.

Thaler és Shefrin közösen alkottak meg egy „tervező-cselekvő” modellt az önkontroll működésének értelmezésére.

Ebben azt feltételezték, hogy az emberben két, egymásnak ellentmondó én küzd egymással. Az egyik a „tervező”, a másik a „cselekvő” én.

A „tervező én” életünk egészére vonatkozóan igyekszik optimális döntéseket hozni, míg a „cselekvő én” kizárólag a jelenre fókuszál. (A „most” hatalma)

Mivel az emberek tudatában vannak saját gyengeségeiknek ezért megpróbálják szándékosan szabályozni jövőbeli énjüket, mert tudják, hogy mire odakerülnek, nem lesznek képesek meghozni a megfelelő döntést.

Példaként említhetjük a fizetésünk „beosztását” és az elkölthető jövedelmünk korlátozását, vagy a fogyókúrás célkitűzéseket.

Jó példa a „ne vásárolj, ha éhes vagy” szabály is, mert bizonyított tény, hogy üres gyomor mellett sokkal többet vásárolunk.

A kutatások szerint a magas önkontrollal rendelkező emberek egészségesebbek, nagyobb valószínűséggel élnek stabil házasságban és sikeresek a munkájukban.

Megállapítható, hogy az akaraterő és az önkontroll a sikeres élethez vezető olyan erősségünk, amit érdemes fejlesztenünk, mert komoly eredményeket érhetünk el általuk.